Biznisz & Baba

newborn-baby-pictures-wonderful-hd-wallpapersSok nő van úgy vele – blogszerzőnk, Ágnes is -, hogy ígéretes karrierjébe örömteli, de kényszerítő jelleggel megjelenik egyszercsak egy új elem. Ez az elem általában 2,5-4 kg, és nagyon hangosan képes a jogait követelni. Baba. A hangerő idővel se csökken, a súly is növekszik, ahogy Baba változik, és közben nagyon sok kérdést indít el, hiszen Babával együtt Mama is változik személyiségében, igényeiben és a mindennapok szintjén is. Ezek a kérdések pedig karrierváltáshoz vezetnek, gyakran azzal a felkiáltással: “Én ugyan vissza nem megyek dolgozni ahhoz a … céghez, inkább vállalkozom!

Mondani könnyű, sőt: nagyon inspiráló. De a megvalósítás sok nehézségbe ütközik… sőt, sokszor éppen Baba az, aki a vállalkozást nehezíti, pedig neki köszönhetjük az élet átértékelését. Erről a helyzetről beszélgettünk a HellóAnyu közösségével  – és azzal a nyolc-tíz babával, akik szintén jelen voltak. Első lépésekről, buktatókról és alapelvekről mesélünk most azoknak, akik nem tudtak eljönni.

Babával nehéz. Vállalkozni nehéz. Babával vállalkozni nem is duplán, hanem sokszorosan nehéz. De ha végiggondolsz néhány alapelvet – és átkattintasz néhány kapcsolót -, akkor valószínűleg könnyebb lesz.

Kezdjük az első mítosszal: munka-magánélet egyensúly. Na az nem létezik, felejtsd el. Ha egyensúlyoznod kell, akkor folyamatosan megfeszített izmokkal tipegsz, és közben azon aggódsz, mi fog fel- vagy éppen leborulni. Ehelyett képzeld el úgy, mint egy libikókát, ahol mindig csak az egyik oldalra kell figyelmet fordítanod, súlyt helyezned. Fókuszálj másfél órát Babára. Legyél másfél órát a vállalkozásoddal. És újra és újra és újra – hidd el, jobban fogod élvezni, mint a kötéltánc-üzemmódot. Válts szemléletet és vágj bele. Hogy hogyan kezdj neki? Elmeséljük.

A vállalkozás olyan, mintha még egy gyereked lenne

– és hogy bonyolultabb legyen a dolog, még véletlenül se egyidős Babával. Amikor Baba alszik, a Vállalkozás ébren van. Amikor Baba játszik vagy éhes, te kénytelen vagy lefektetni a vállalkozást aludni. Ha a vállalkozásnak szüksége van a figyelmedre, az Babának tuti nem szórakoztató – olyan, mint amikor a nagyobbik gyerekkel elmennél moziba,  a kicsinek pedig addig kell egy bébiszitter. És persze ha valamelyiknek gondja van – mondjuk Baba beteg vagy vállalkozás kér több figyelmet -, azt is meg kell oldanod. Időben, energiában nagyon arra hasonlít a kép, mint a plusz egy testvér érkezése, tehát amikor vállalkozás indításán gondolkodsz, első körben ezt gondold végig. Lesz helye a családban, szerethető lesz-e ez az új jövevény?

Ha ezen gondolkodsz, akkor azt a kérdést is tedd fel, ki fog neked segíteni.

A magányos hősök ideje lejárt.

Stabil hátországgal (Papa, Nagyi), jó szövetségesekkel (alapítótársak, babás vagy babázásra kérhető barátnők) rengeteg dolog megoldhatóvá válik, ami nélkülük szinte lehetetlen. Ha ők nincsenek, akkor el fog jönni a pillanat, amikor Baba lesz az utolsó gyerek délután a bölcsiben, és az is, amikor leülteted őt dobozos bébiszitter – a TV – elé, miközben lelkiismeretfurdalásod van. A jó hír az, hogy a társak akkor is megtalálhatók, ha nem pottyantak az öledbe – a babás közösségek nagyon jól tudják egymást segíteni.

A fontos az, hogy két alapelvet megérts. Az egyik az, hogy

kérned kell segítséget,

nem oldhatsz meg mindent egyedül. Ha valóban Babával akarsz lenni, ha úgynevezett minőségi időt akarsz neki adni, akkor meg kell találnod, kivel és hol érzi magát Baba a legjobban, amikor neked a vállalkozásra kell fókuszálnod. Ha nem tudsz kérni, akkor tedd fel magadnak a kérdést, valóban vállalkozó vagy-e, aki képes szövetségeseket találni. Mert vállalkozni sem fogsz tudni egyedül. Halkan mondom, a szakértő is segítő: lehet, hogy egy jó jogász vagy tanácsadó pénzbe kerül, de ha kiszámolod, milyen kockázatot csökkent vagy mennyi pénzt takarít meg neked, általában megéri.

A másik alapelv, hogy

nem tehetsz minden tojást egy kosárba.

Ha nem tudod megosztani a munkát vagy ha nincsenek tartalékaid, akkor az első influenza bedöntheti a céget. Ezt fontolgasd – még ha úgy is érzed, tökéletesen csak te végezhetsz el bizonyos feladatokat, képzeld el, mi lesz, ha te nem vagy rá képes, akár csak egy hétig. Nem a tökéletesség a cél, hanem hogy az elég jó munka akkor is menjen, ha te vagy Baba éppen elég rosszul vagytok.

Végül pedig egy 10-es lista, nem csak Mamavállalkozóknak:

  1. Legyél elszánt. Tudd, hogy a vállalkozás akár évekig lemondásokkal jár – időt és pénzt kell felszabadítanod. Ha úgy érzed, semmiről nem fogsz tudni lemondani, inkább bele se vágj.
  2. Ismerd önmagad. Tudd, hogy mire vagy képes, mit tudsz, mit akarsz megtanulni és milyen tudásra lesz még szükség a vállalkozásodhoz, amit kívülről hoznál be. Tudd, hogyan reagálsz a kudarcokra. Tudd, mit jelent neked a siker.
  3. Ismerd a vásárlóidat. Már jóval azelőtt, hogy elkezdesz gyártani vagy szolgáltatni, elkezdhetsz beszélgetni azokkal, akiknek adni akarsz. Ha jól kérdezel, termékfejlesztésben és marketingben is hatalmas segítséget jelenthetnek.
  4. Találd meg a versenyelőnyödet. Legyél gyorsabb, adj el más csatornákon vagy találj réspiacot – bármiben lehetsz jobb, mint a versenytársaid. Még az is lehet, hogy a versenyelőnyöd annyi, hogy a boltod közelebb van egy forgalmas csomóponthoz. Az olcsóság jellemzően nem versenyelőny (pontosabban csak akkor, ha százezer terméket adsz el naponta).
  5. Legyenek reális, konkrét, mérhető céljaid. Ezek alapján fogod tudni megállapítani, mi az, amit igazán jól csinálsz, és mi az, amit fejleszteni kellene. Higgy a manókban, de a vállalkozásodat építsd számokra.
  6. Szervezz ki, amit csak lehet. Ezt nem győzzük ismételgetni: Baba, influenza, folytonosság, felszabadult idő. Érted úgyis.
  7. Legyen ABCDE… terved. Mert az élet úgyis mást hoz (Baba, influenza…), mert a folyamatokra sokkal több idő kell, és mert nem akarsz meghátrálni. Aki képes kanyarodni, az nem megy fejjel a falnak.
  8. Kérj visszajelzést. A legjobb, ha a vásárlódtól kapod – hallgasd végig, emészd, köszönd meg. És persze ha kell, vedd figyelembe.
  9. Válaszd szét az össze nem illő dolgokat. Időben, térben, erőforrásban külön kell látnod a családod és a vállalkozásod. Ha a családi autóval szállítasz, az a vállalkozás költsége (gondolj arra, hogy ha nem a tiéd lenne a cég, egyértelműen látnád, hogy ez a fizetésedből von le). Ha a délelőtti rutinszerű séta Babával mindig a Posta, mit csinálsz majd, ha Baba máshová menne? Persze sarkítok, de legalább elvi szinten látnod kell, hogy ezek tudatos döntések, ehhez pedig képesnek kell lenned határokat húzni.
  10. Érd el a kritikus tömeget, mielőtt kénytelen lennél dönteni. Ha a GYES végén még nem látod pontosan, elindult-e a biznisz, akkor gondolkodj el azon, hogyan tovább. 3-4 hónapnyi tartalék elegendő, hogy munkát keress, és mellette futtasd fel a céget, de azért Baba is megkapja azt a kisautót, amire vágyódik. Ne menj el a falig, ha nem tudod biztosan, hogy nálad van-e a faltörő kos.

a4laCxAVégül a legnagyobb titok: sok-sok évnyi kitartás és izzadtság kell ahhoz, hogy egyik napról a másikra sikeres lehess.

Tudod, hogyan fogod ezt elérni?

Csak lazán.

Most tiéd a szó!

Comments are closed.

Read previous post:
3 módszer, hogy bírd az extrém terhelést

Bár egy business coach nem foglalkozik klasszikus magánéleti kérdésekkel, de egy vezetői coaching során óhatatlanul beleszaladunk ilyen témákba. Az ügyfelek...

És ha nem a tiéd a következő Facebook?! Pénz akkor is kell.

Természetesen azzal indulsz, hogy megcsinálod a következő Facebookot, te leszel a következő Lagerfeld vagy éppen a következő Bacardi. És ha...

Ki vezesse a cégemet?

Régi mondás, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert megkapod. Szeretnéd, ha a vállalkozásodba szíved-lelked beleadhatnád? No problem. De azért elmondjuk neked,...

Close