Drogok, cipők, és a pénz, aminek néha nincs jó szaga

elklsNaponta kerülnek elénk olyan üzleti ötletek, amik lufi sebességével fújhatók fel, pillanatok alatt válhatnak nyereségessé, majd 3-6 hónappal később már nemhogy a cégre, de a termékre sem fog emlékezni maroknyinál több ember. Mobilappok, amiket letöltesz néhány eurocentért. Játékok, amikkel – ha nagyon sikeresek! – legfeljebb hatszor játszol. Világító joghurt. Fast fashion termékek. És néha, néha telítődünk. Írunk is róla, finomabban vagy beszólósabban, amilyen hangulatban vagyunk éppen. Kollégánk évekkel ezelőtt egy beszólós pillanatában írta posztját a fogyasztói társadalomról. Nagyon szerkesztve, de közzétesszük. Vigyázat, erős szavak!

Hány bögréd van?

Lakunk, éldegélünk, fogyasztunk, termelünk, és a jó munka végeztével aludni térünk egy olyan ágyba, amit más termelt, hogy mi fogyaszthassuk. Ha jobban belegondolunk, mi dolgozunk az asztalosműhelyben. Így biztos a piac. Érted, mire gondolok?

Ha a munkások meg tudják venni saját terméküket, nem kell messzire menni a piacért. Ezt használta ki Ford is a T-modellel. Ha a kokainültetvényen dolgozó gyerekeknek életeleme a kábítószer, nem kell munkájukért annyit sem fizetni, mert még enni is kevesebbet esznek. Fogyasztunk, éldegélünk, kábszerrel a vérünkben ágyba fekszünk, T-modelleket gyártunk. A világgazdaság hihetetlen sebességgel vonszolja magát, és ronda nyálkát húz maga után. A sebességét nekünk köszönheti. Az egyszeri halandónak, aki ha éhes, vesz egy kiló kenyeret. Ha ki kell fújnia az orrát, vesz egy százas csomag papírzsebkendőt, ha sokat kell utaznia, vesz egy autót. Vesz tíz inget, hogy ritkábban kelljen mosni, vesz hetven bögrét, mert jól jön még az. És vesz egy csomó mindent, mert az menő.

 

Globálreál

Mindenkinek van tornacipője. Kínai gyártmány. Kínai minőség. Körülbelül 40 fillérbe kerülne, de mikor én vettem – 2002 – hatszáz forintot fizettem érte, és örültem, hogy van csillag a hátulján, mert így majdnem olyan, mintha. Mintha egy nagy amerikai márka lenne. Persze ugyanúgy leválik a talpa annak is, de a lényeg az, hogy nem az, ami valójában lenne. Nézem a szobatárs cipőjét, nagy amerikai márka, kopott csillaggal, product of Vietnam.

Ennek ára van. Hogy magas az ára, nem a legjobb, de így hiszünk a minőségnek. Ha sokba kerül, jó. Később kopik le a csillag.

Kopik Indiában, Venezuelában, Izlandon. Legyünk multi. Haladjunk keletre, délre, ha itt is túl sokat kell fizetni a munkásnak, itt sem keresünk eleget, majd amikor a gyártási költség megegyezik azzal, amennyit a CO2-kibocsátásunk miatt kell fizetni, akkor szusszanhatunk egyet. Vállalati társadalmi felelősségvállalás? Aha. El is gondolkodhatunk, ha nem fizettünk egy országban sem adót, mert nem maradtunk ott három évet – addig tart az adókedvezmény. Aki beteg volt, kirúgtuk, aki feljebb akart jutni, azt többet dolgoztattuk, utána rúgtuk ki. Gondolkodhatnánk – ha megérné. Forintban.

 

Multikulti, metroszexi

Legyél Justin Bieber, legyél Lady Gaga, legyél ixfaktoros percember. Ha meg akarsz felelni nekik – a többségnek, a látszatnak – vásárolni kell, szoláriumozni kell, új mobilt kell pörgetni az ujjadon, minden mondatban kicsinyítő jelzőkkel kell beszélni, hogy Dr. Grétsyt idegroham vigye el. Idirohi. Mert az a trendi. A trendit eladni meg könnyű, csak meg kell róla győzni a többséget, hogy, igen kérem, ez a termék trendi. Szupertrendi. Könnyű valamit egy félmeztelen nővel eladni? Persze. De már olyan nő kell, akit a nők is megvesznek. Olyan férfi kell, akin egy férfi is elgondolkozik. Nem példakép, pasi. Akinek jó szaga van.

A nagy autók már elértek minket, a McDonalds finom, nem szeretjük a bevándorlókat, csak ha mi is azok vagyunk, irigyeljük a skandinávokat, lenézzük Koreát, és félünk. Ha nincs félelem, akkor nincs mivel megfogni az embereket. Bocs, nem emberek. Fogyasztók. Munkavállalók. Valamilyen félelem kell. És ha itthon nincs olyan, hozni kell. Interneten, telefonon, levélbombában. Mondjuk, egy muzulmán fogorvostól kell félni, mert azt mondták, ők mind felrobbantják magukat. Ha ennyin múlik, akkor félhetnénk tőlem is. Ki tudja, mikor kezdek el ámokfutni?

 

Érdekesség:

ámokfutás: feltartott kézzel kiabálva körbe-körbe történő szaladgálás

 

Már látom a szalagcímet: KÖZTÜNK JÁRNAK! BÁRMIKOR ÖLHETNEK! És már jön is az új önvédelmi tanfolyam, környezetkímélő gázspré, golyóálló mellény gyerekméretben. Mindenütt lennie kell terrorizmusnak, mert a faji alapú gyűlöletkeltés kora lejárt. Ha meg nincs kéznél a terrorizmus, akkor online világmegváltást is lehet exportálni, mentsük meg a muszlim nőket a csadorviseléstől, vegyünk pandás plüssállatot (minden plüss után egy eurocent a cukorbeteg pandáké). Adakozzunk? Nem. Fogyasszunk.

 

Kinövések

Minden eladó, minden és mindenki termelőeszköz, termék, áru, csomagolás. Mit adjak el legközelebb?… Hm. Csomagolás vagyok a vesém körül. A fenntartható fejlődés nevű játék első verziója vagyok, zárt rendszer, amiben most a növekedési vágyat és a növekedés maximálisan lehetséges mértékét próbálgatják.

Mi a fejlődés? Hogy minden kínainak legyen ájfónja? Egymilliárd-háromszázmillió. 1.300.000.000. Nem, nem az. Hogy minden háztartásban legyen színes nyomtató? Nem, nem az. Hogy biofűszereinket buddhisták szedjék, kalózok leszármazottai hozzák el nekünk kalandos tengeri úton? Nem, talán ez sem. Hogy mindig legyen, aki szegényebb, mint az átlag? Hogy mindig legyen, aki gazdagabb, mint az átlag? Hogy mindig legyen átlag?

Mutatunk egy példát, merre tart a fejlődés nevű izé. Már el lehet indítani termékeket úgy, hogy még nem is léteznek. Megdolgozol érte. Élvezed. Büszke vagy rá. Talán még fizetsz is azért, hogy részt vehetsz ebben. Emlékszel az ágyra és az asztalosműhelyre? A kokainra a gyerek vérében? Itt van ez, csak ügyesebben, finomabban. Mobilapp, közösségi média és férfihang, aki izgatottan lihegő hangon közli, hogy épp most hozza létre veled közösen a tökéletes sört. Naná.

 

Az egyenlőség kora

Nem hagynám, hogy otthon kipusztuljanak a holtágban a halak egy ipartelep szennyvize miatt. De lehet, hogy segítenék felépíteni, becsatornázni, mert ott fogok dolgozni. Nem hagynám, hogy lebetonozzanak egy erdőt. Vagy segítenék simára egyengetni, kőművessört innék, kavarnám a cementet, mert a fiam ott fog parkolni, mikor munkába megy. Nem lehet ezt tudni.

Szeretnénk hinni, hogy ez az a kor, amikor mindenki majdnem egyenlő lehet. Mindenki dönthet, mindenki befolyásolhat, felelősen és felnőtt módra (komolyan elhiszed ezt a dumát?!). A szervezeti mintáknak, okostelefonoknak, szoftvercsodáknak és az információs dömpingnek köszönhetően az átlagember képes arra, mint régebben egy zseni. Nem találná föl a villámhárítót, de hatékonyan el tudná pusztítani a szomszédságát.

Még szerencse, hogy mindenkinek megvan a maga dolga, és nem ér rá. Az egész világ egy jól megformált cég, aminek egyes részei termelnek, mások a terveket készítik, és van, aki veszi mindezt. Mintha mi akarnánk az univerzum nagy reklámblokkja lenni. Mindig új ruhában mutatni magunkat, mosolyogva. Szomorúan nézni, ha valahol meghalnak sokan, és kiütni az izzadságot, mert az gonosz harcos. A higiénia a mi haverunk. Mióta valaki azt mondta róla.

És mi vesszük, esszük, kidobjuk, csináljuk, hogy legalább tizedannyira gondolhassuk, nekünk milyen jó, mint a tervezőnek, a menedzserének, a reklám rendezőjének, és a másik tucat embernek, akik létrehoztak egy új terméket, ami még nekünk nincs, de lesz. Örülünk, hogy van olyan boldogság, amivel elégedettek lehetünk, ha van egy kis eszünk, örülünk hogy van olyan, aminek mások örülhetnek, és örülünk, hogy olyan is létezik, ami még nekünk nincs. És nem is lesz senkinek. Senkinek. Jobb ilyenkor boltba menni, rozskenyérért áhítozni, álmodni, hogy euróval fizetek, aztán a volán mögé ülni, bekötni magam – csak úgy biztonságos – váltani, kettes, hármas, keresni egy jó erős, öreg téglafalat, és a világ legbiztonságosabb autójával csörömpölve nekirohanni.

Ez egy csodás világ.

 

–2005

 

 

 

 

Wow. Ez itt-ott keményen beszólós írás volt, de nem bánjuk, hogy közzétettük.

Még szerencse, hogy formálható, kicsiben, egyszerűen. Tedd úgy, hogy ne legyél egyenlő az egyenlőtlenek között. Csináld jobban. Még akkor is, ha ehhez gondolkodnod kell, egy kicsit. Olyan termékek, amikről tíz év múlva is érdemes legalább beszélgetni. Zöld. Emberi. Távolra is látó. Gazdaságilag is fenntartható. Ez tényleg megéri. Képes vagy ilyet alkotni?

Transformational entrepreneurship. Tudod, mi az? Mutatunk egy példát.

A bejegyzést indító képet itt találtuk.

Most tiéd a szó!

Comments are closed.

Read previous post:
Holnap biztosan elkezded? Az ötlet elakadásának 5 jele

Tegnap egy nagyszerű szakember, hazatérvén egy németországi konferenciáról, azt kérdezte tőlem: lehetséges, hogy Magyarországon nincs elég jó (üzleti) ötlet? Ó,...

Ha (pénzre) szomjazol, legalább a csapig húzd el magad

Kellemetlen, de igaz: a források nem ott fakadnak, ahol a szomjas emberek állnak. Sőt: még a bárpultot sem a te...

Amikor a farok csóválja… KreaNod-sztori, 1. rész

Olyan történetet mesélünk el nektek, amiben egy mezei cégalapító megküzd a saját korlátaival, és az IT-sokkal. Gergely elmeséli nektek az...

Close