Építs a bizonytalanra

Látnok vagyok, bevallott korlátokkal. A jövőmben két dolog mindenképpen szerepelni fog: az adózás és a halál. De hogy mit kezdek magánéleti szinten, vállalkozóként vagy az emberi faj tagjaként a folyamatos bizonytalansággal, ami ezt a kettőt kivéve a jövőmet meghatározza, az már egészen más kérdés. Gondolkozzunk arról, amiről nem tudunk semmit.

Neveltetésem – és hozzávetőleg minden ember neveltetése (statisztikai értelemben minden emberé) – elsősorban arra tanított meg, hogy folyamatosan hintázzak a pánik és az apátia között, ami a jövőmet illeti. A nevelés-oktatás ugyanis az alábbi alapelvekre épül:

– neveljünk olyan új generációt, amilyenek mi vagyunk (hagyományokra és meglévő információkra építve) – ezzel ássuk alá az innovatív gondolkodást,
– tanítsuk meg nekik, hogy az élet harc (és senki nem tudhatja, mi is vár rá, mert a helyzet egyre rosszabb) – ezzel ássuk alá az önbizalmat,
– a modern oktatásügyben koncentráljunk a megoldáscentrikus gondolkodásra a probléma középpontban kezelése helyett – ezzel ássuk alá a kockázatvállaló, önálló viselkedést.

(Itt közbevetett megjegyzés következik, szakmabeliek kedvéért, akik már emelik a rám vetendő köveket az utolsó elv miatt. Az a gond a megoldáscentrikus gondolkodás kiépítésével, hogy túl nagy szerepet tulajdonítunk az analógiás gondolkodásnak és a dedukciónak. Az intuíció, az induktív gondolkodás és főleg a probléma felfedezésének öröme kimarad a képből, és az általunk nevelt generációk ránk, oktatóikra sandítva találgatják, vajon az a megoldás, amit éppen kitermeltek, jó-e. Új recepteket senki nem fog kitalálni, ha szakácskönyvből oktatjuk. És főleg nem fog kísérletezni az elé tett anyagokkal, ha az elvárás minden esetben az adott probléma MEGOLDÁSA, és nincs lehetőség a probléma leplezetlen élvezetére, a megfejtetlen titokkal való játékra vagy akár a probléma újrafogalmazására. Adjunk időt magunknak, teret a gondolkodáshoz és a közös folyamatokhoz, és örüljünk az új problémáknak. Talán sokszor mindegy is, mi a válasz, ha a kérdés élvezetes.)

Hibásak a fenti alapelvek? Szerintem igen. A három együtt ugyanis egy cseppet sem támogatja azt a szükségképpen kritikus gondolkodásmódot, amit saját jövőnkkel kapcsolatban alkalmaznunk kellene, ha sikeresek akarunk lenni. És a hangsúly most a kritikai megközelítésen van. Képzeljük el a jövőnket mint egy klassz bulit, és sokkal könnyebb lesz magunk elé vetíteni, hogy mire is vágyunk.

Az alábbi kérdésekre kell ugyanis választ találnunk, amikor jövőt tervezünk (például új üzletet indítunk):

– Nyitott-e a jövőm? Bármilyen buli lehet vagy csak bizonyos fajta bulik?
– Bizonytalan-e a jövőm vagy adott pályákon mozgok? Én határozom meg ezeket a pályákat vagy mások?
– Milyen elvárásoknak akarok megfelelni? Kinek az elvárásai ezek?
– Amikor döntést hozok valami mellett, tudatában vagyok-e, mit veszítek ugyanakkor? Tudom-e ezt a helyén kezelni?
– Amikor döntést hozok, mennyire befolyásol, hogy mit gondolnaka  döntésemről mások?
– Milyen erőforrásaim vannak? Vajon mások erőforrásait jól használom-e mindarra, amire használhatnám? És a magaméit?
– Van-e jobb út, mint amit előttem már bejártak mások?

Vannak, akiket ezek a kérdések megrémítenek, vannak, akiket kíváncsisággal töltenek el. A bizonytalanság kezelésének többféle stratégiája van, amelyek elsősorban a bizonytalanság fokától és attól az érzéstől függnek, vajon magunkat vagy másokat érezzük kompetensnek a helyzetben. Helyzetenként és személyenként eltérő, éppen melyiket alkalmazzuk. De fontos, hogy tudatosan alkamazzuk ezeket.

Végül három ötlet, hogyan élvezzük ki minden cseppjét a bizonytalanságnak.

A bizonytalanság nem probléma, hanem lehetőség. Ha egy helyzetet sikerül lefordítani így, akkor már jó irányba nézünk. És ez a gondolkodás azt is lehetővé teszi hogy másokat meghívjunk a közös megoldás érdekében indított folyamatba. Hiszen egy jó buliban mindenki szívesen van jelen.

Különböztessük meg, mit teszünk, attól, ami velünk történik. Építsünk bátran a hagyományokra, a közösség erejére, az adott környezetre – és változtassuk meg bátran mindazt, ami ebből szükségtelen. A bulit én szervezem.

Ismerjük meg alaposan, amitől függünk, de ne foglalkozzunk vele ennél többet. A modern motivációkutatások szerint az összetett tevékenységek három fő motivációja az önállóság átélésének vágya, a kompetenciaélmény és a mögöttes cél. A pénz nem szerepel a motivációfaktorok között, de fontos eszköze annak, hogy a céljainkat elérjük. A bulihoz kell jó kaja, de nem azért jövünk össze, hogy együnk.

Ha választhatok, én ilyen jövőt szeretnék: lehetőségekkel telit, aktívat, izgalmasat.

Látnok vagyok. Ilyen jövőm lesz. Akarom mondani: van.

Most tiéd a szó!

Comments are closed.

Read previous post:
Én nem ilyen lovat akartam…

R. már jó ideje azon gondolkozik (ahogy az egész csapat), hogy miért is olyan nehéz megfogalmazni, mit tekintünk eredménynek. Beszélni...

Négykerékmeghajtású vitorlázórepülő

Nemzetközi tréningtendert nyertem el, és most dühöngök. Persze magamra vessek, minek pályáztam meg, de újra rá kellett jönnöm, hogy a...

Csak nézőpont kérdése

Nemrég sokkoló élményben volt részem egy e-learning konferencián. Most, magam megnyugtatására és mások örömére hoztam egy hírt a témában. Az ENSZ által...

Close