Kurvák vagy stricik – egy gazdasági döntés margójára

Vannak éles helyzetek: valaki sétál egy ligetben, és egyszercsak azon veszi észre magát, hogy egy rohadt nagy hangyaboly tetején áll. Esetleg tigrisek veszik körül. Még rosszabb esetben megvadult politikusok… Induló vállalkozásunk történetéhez az alább leírt pillanat is hozzátartozik – sok szempontból meggyorsította a lépéseinket találkozásunk az innovációs szektort befolyásoló kormányzati döntésekkel.

Ágnes azt olvasta körülbelül egy évvel ezelőtt a Világgazdaságban, hogy a kormány zárolja az Innovációs Alapot. Mindezt úgy, hogy előtte nem egyeztetett az innovációs szakmával és az érdekeltekkel (vagy ha mégis, akkor Magyarország két, a szektorban legnagyobb szakmai-érdekvédelmi szervezetét kifelejtette). A cikkben megszólaltatott két érdekelt szerint az Alap zárolása rossz a kutatóknak-feltalálóknak, az üzleti élet szereplőinek és a teljes innovációs szektornak. Az, hogy kinek jó, nem hangzott el, de tudható. Még 2010márciusában szó volt róla, hogy a kormánynak két év alatt 440 milliárd megszorítást kell elérni ahhoz, hogy az államháztartás hiánya a jelenlegit ne vagy csak alig haladja meg (a Költségvetési Tanács szerint az akkori pálya évente több mint 200 milliárddal növelte volna a hiányt). A 16 milliárdos Innovációs Alap, akárhogy számolom, 3,6%. Rövid távon igen csinos haszon. A Vg-s cikknek rögtön akadt önjelölt bajnoka, aki természetesen a kormány mellett szállt síkra: a jelenlegi rendszer rossz, és bár sokan elvéreznek majd a harcmezőn, muszáj megtenni ezt a drasztikus lépést.

Z, aki alapvetően kormánypárti, azt mondta Ágnesnek, hogy ne aggódjon, valahogy biztosan lesz, hiszen értünk dolgoznak a fiúk ott fent a Zországh Ázában. Ágnes nem aggódott, de szokása szerint gondolkodott.

Most rövid kitérő következik a logika világába. Biztos mindannyian ismerjük a kecske-farkas-káposzta dilemmát vagy ennek változatait. Aki nem, az kérem, mielőtt tovább olvasna, oldja meg.

A másik kitérőt az EU innovációs szakpolitikája irányába tesszük. Az innovációs tevékenység értelme egy ország szempontjából a hosszútávú megtérülés. Az EU már korábban azonosította a problémát, hogy sem olcsó munkaerőben, sem kiemelkedő természeti erőforrásban nem tud versenyre kelni más földrajzi-gazdasági területekkel, tehát ha nem izomból, akkor marad az észből megoldás. Kell valami, ami előrelendít a fenntartható növekedés és a versenyképesség irányába, és ez az innovációs potenciál növelése. Ennek érdekében létrejött egy elég komplex intézményrendszer, valamint az EU-tagállamok elkezdtek egymással versengeni, ki tud több, szebb, jobb szabadalmat, licenciaeladást, spin-off céget produkálni. A magyar stakeholderek a fentieken kívül alapvetően az alábbiakra gyúrtak:
– megfelelő humánerőforrás előállítása, azaz képzés (ez elsősorban az egyetemek feladata),
– a K+F-ből előbújó üzleti ötletek iparjogvédelme, korai üzletfejlesztése (ez a kutatóhelyeken működő techtranszfer szervezetek feladata),
– az izmosodó üzleti lehetőségek, újszülött cégek inkubációja (ehhez kell a befektetői körök, az állam és a kutatóhelyek együttműködése),
– a befektetői körök ösztönzése, megfelelő szabályozási környezet és biztonságos gazdasági háttér létrehozása és fenntartása (ez kormányzati feladat).

A kutató, feltaláló feladata, hogy erősen kapaszkodjon a találmányába, amíg arra van szükség, és hagyja, hogy vontassák, ha kell, tolja is meg az ügyet sok-sok energiával és valamennyi pénzzel (ez általában a korai üzletfejlesztés költségeinek 10%-a!), és amikor kell, tudja is elengedni, amibe addig kapaszkodott. Mivel a korai üzletfejlesztés még a kutatóhelyek vagy a kutató kontójára megy, adóforintok, vagy abból összerakott pályázati pénzek teszik ki az elsődleges forrást a szabadalmakra, ügyvédekre, üzletfejlesztőkre, korai fejlesztésekre.

Vissza is térhetünk eredeti témánkhoz, a cikkhez, amin Ágnes nem aggódott, csak gondolkodott. Azt javasolja a cikkben Cséfalvay Zoltán államtitkár (nevezzük ezentúl Csé-nek), hogy
a) a profitorientált szektor is vegye ki a részét jobban,
b) a kutatás színterei legyenek nemzetköziek,
c) senki ne várjon most egyhamar az Innovációs Alapból pénzt, mert előbb még lebontják és újjáépítik a teljes innovációs rendszert.

Alapfelállás, hogy egy-másfél évig nincs pénz (emlékszünk, a kutató csak egytizednyit hoz be a költségekből), utána meg nem tudjuk, mi lesz. Mindenki élje túl, ahogy tudja.

Lássuk, mi lesz ennek a következménye.

Kutató, aki feltaláló is (nevezzük ezentúl K+F-nek), választhat. Vagy visszavonul az alapkutatásba, mert ott még van pénz, vagy önállósítja magát (pl. elmegy a tengerentúlra). Ezen kívül követheti Csé a) jelű instrukcióját: bevonul egy forprofit szervezet laborjába, és ott kutat tovább. Persze Csé nem pont így gondolta, de sebaj. Van még egy illegál verzió: alapkutatásnak állítja be, amit csinál, azután pedig – ha ígéretes eredményei vannak – az eredményekkel kiáll az utcasarokra, és annak adja magát és bájait, aki a legtöbbet ígéri. Ennek minősített alesete, ha K+F megfogadja Csé b) jelű javaslatát, és már a nemzetközi kutatási együttműködés elején leboltol a külhoniakkal: tiétek az eredmény, nekem meg zsé zsebbe. Ha nagyon vagány, akkor ezt akár egy egész kutatóhely is bevállalhatja, és zsákszám adhatja el a szellemi tulajdont a profitorientált szektornak vagy a külföldnek, bagóért. A bevételek 5-10 év múlva a kutatónál és külföldön jelentkeznek.

Innovációmenedzser vagy az őt foglalkoztató kutatóhelyi technológiatranszfer-szervezet (nevezzük I-nek) szintén döntési helyzetben van. Csé szerinti a) esetben az egész stáb eladhatja magát kilóra, és gazdagíthatja a vállalati K+F tevékenységet. Főleg, ha eddigi ügyfélkörét is viszi, azaz nemcsak ő prostituálódik, hanem rögtön egy egész nyilvánosházat indít be. Csé szerinti b) esetben ugyanezt megteheti külföldre is – az elmúlt években sajnos volt erre példa. A vagány verzió az, ha I felkel és otthagy mindent, kis tőkéjéből beindítja saját, független innovációs ügynökségét, és futtatja K+F-et minden találmányával egyetemben – viheti, aki többet ígér. Ehhez egy befektetési alappal vagy néhány független kockázati tőkéssel kell először összeboltolnia, de ha ügyes volt, ezek a kapcsolatai mostanra kiépültek. Kevésbé vagány, ha I munkásai egyszerűen elszivárognak a kutatóhelyről, lesz belőlük projektmenedzser, irodavezető, HR-es valahol másutt, csendesen. A bevételek 5-10 év múlva I saját ügynökségében vagy külföldön jelentkeznek. Vagy sehol.

Mi a lehetősége a kutatóhelynek, ami az elmúlt években vért izzadt, hogy legyen saját techtranszfer szervezete, és a hasznosítási bevételek az ő kasszáját csengessék? Hm, lássuk csak. Semmi?… Mondjuk pár év múlva lehet kezdeni előről a vérizzadást.

Z, aki alapvetően kormánypárti, aznap délutánra szintén végiggondolta, és azt mondta, hogy ez senkinek sem jó. És megkérdezte, hogy ugye Ágnesnek már megvannak a kapcsolatai és az új ötletei…

Elárulom: már megvoltak. De mert nem akart se kurva, se strici lenni, úgy gondolta, talál más megoldást. Most.

Most tiéd a szó!

Comments are closed.

Read previous post:
Kiállja-e a munkád a nagyitesztet?

A nagyiteszthez mindössze 1 db munkavállalóra és 1 db nagymamára (opcionálisan 1 db négyéves gyerekre) van szükség. Vegyük munkavállalónak a Megoldás.Most csapatának...

Az idő mint szubjektív tényező

Az emberiség egyik legnagyobb találmánya szerintem az idő. Azt hisszük, hogy tőlünk független, pedig dehogy. Számos olyan dolgot bekeretez, amit...

A munka szépségéről

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy projektfejlesztőként és a Megoldás.Most csapatának tagjaként olyat csinálok, amit szeretek - éppen úgy, mint Matt Harding....

Close