Tag Archives: női téma

Kerülj képbe

Biznisz & Baba

newborn-baby-pictures-wonderful-hd-wallpapersSok nő van úgy vele – blogszerzőnk, Ágnes is -, hogy ígéretes karrierjébe örömteli, de kényszerítő jelleggel megjelenik egyszercsak egy új elem. Ez az elem általában 2,5-4 kg, és nagyon hangosan képes a jogait követelni. Baba. A hangerő idővel se csökken, a súly is növekszik, ahogy Baba változik, és közben nagyon sok kérdést indít el, hiszen Babával együtt Mama is változik személyiségében, igényeiben és a mindennapok szintjén is. Ezek a kérdések pedig karrierváltáshoz vezetnek, gyakran azzal a felkiáltással: “Én ugyan vissza nem megyek dolgozni ahhoz a … céghez, inkább vállalkozom!

Mondani könnyű, sőt: nagyon inspiráló. De a megvalósítás sok nehézségbe ütközik… sőt, sokszor éppen Baba az, aki a vállalkozást nehezíti, pedig neki köszönhetjük az élet átértékelését. Erről a helyzetről beszélgettünk a HellóAnyu közösségével  – és azzal a nyolc-tíz babával, akik szintén jelen voltak. Első lépésekről, buktatókról és alapelvekről mesélünk most azoknak, akik nem tudtak eljönni.

read more »

Kerülj képbe

3 új mítosz, amit szét fogunk trancsírozni

axe-giant-9Legutóbb azt írtuk: “Ha lenne mítoszölő puskám, mindig magammal vinném, ha ügyféllel találkozom… Vannak mítoszok, amik akkor is tartják magukat, ha adatokkal, észérvekkel durrantjuk fejbe őket.” Puska azóta sincs, most fejszét ragadok. Újabb ámokfutás következik.

Hogy miért pont ezt a három tévhitet választottam most ki? Mert egyetlen nap alatt fordult elő mind a három. RECCS.

Nézz a tükörbe – te melyikkel etetted magad eddig?

read more »

Kerülj képbe

Annyira nem szőkék.

blondie

Az egyik képzésünkön összesen 3 különböző korú nő volt a teremben, az egyik közülük Ágnes kollégánk. A pitch-gyakorlaton sorra került egy kifejezetten okostelefon-felhasználó nőknek szánt termék, ami  ruhavásárlással függ össze. Az 1 perces (!) pitch alatt a jókötésű, borostás srác 3-ból 3 nőt sértett volna vérig sztereotípiáival és macsós ki/beszólásaival, ha történetesen sértődősek az ott lévő nők. Szerencsére nem voltak azok, de azért Ágnes lendületbe jött. Blogposztja azoknak szól, akik szerint a nőknek szóló marketing egyszerű. Mutat nektek néhány tanulságos fiaskót.

read more »

Kerülj képbe

No Love Without Freedom

Ez itt egy csajos blogposzt egy nagyonis pasis szakma kemény és sokszor radikálisan őszinte blogján. Arról, hogy milyen a Megoldás.Most női arca. Arról, hogy szeretjük, amit csinálunk, és nem érezzük rabságnak, ha sokat kell vele dolgozni. Arról, hogy a startup szerelem, és érdemes így kezelni.

Azért lesz szó szakmáról is :)

A blogposzt 2013-ban született. Azóta sok dolog változott a csapatban, de az soha, hogy egyenlő vagy közel egyenlő arányban vettek részt a munkában, vezetésben is. Az sem változott soha, hogy ez nem volt szempont. read more »

Kerülj képbe

Vállalkozó nők 2. – INFOGRAFIKA