Tag Archives: szolgáltatáscsomagok

Kerülj képbe

Hogyan fizess nekünk kevesebbet?

Ezt a posztot B-nek ajánljuk, aki azt kérdezte: elmesélheti-e a barátainak, hogy miket kérdeztünk tőle. NEM. Mert mi meséljük el.

Sokszor, nagyon sokszor érkeznek úgy hozzánk ügyfelek, hogy nem is nagyon tudják, miről akarnak beszélni.

Te persze nem vagy ilyen, de azért érdemes végigfutnod az alábbi listát. Hátha megtakarítasz nekünk némi időt, magadnak pedig egy tanácsadói órányi pénzt.

read more »

Kerülj képbe

Pénzt vagy érveket! 5 módszer arra, hogyan alkudj a tanácsadói díjakon

Mai blogposztunk azoknak szól, akik alkudni szeretnének velünk. Megkönnyítjük. Így csináljátok.

read more »

Kerülj képbe

Gyorsulj!

Itt a karácsony. Mi gyorsítunk.

Ha van egy jó üzleti ötleted, dolgozz rajta még 5 napot az év vége előtt – velünk.

  1. Hétfőn reggel egy kávé mellett meséld el. Minden szavadra figyelünk.
  2. Kedden olvasd el háttérkutatásunkat, javaslatainkat, és beszélgess velünk a megvalósításról.
  3. Szerdán készítsünk akciótervet.
  4. Csütörtökön számoljunk és nézzünk távolabbra.
  5. Pénteken dönts. Belevágsz?

Még 3 hétfőnk már csak 2 hétfőnk van , mint a mesében. Mennyit ér neked?

Gyorsulj!

(fullscreen a legszebb)

Kerülj képbe

A tindenmudók

“Olyan okos vagyok, hogy időnként egy szót sem értek abból, amit mondok.” (Oscar Wilde) (kép webhelye)

Ismerek valakit, aki mindent jobban tud. Tényleg. Megszereli az órát, kétszázzal repeszt csúcsforgalomban, és már hatkilencfél órája tudta, hogy mi lesz vacsorára. Az ő mentsége az, hogy még csak két és fél éves. És még egy mentsége van: soha, egyetlen percre sem hagyja abba a tanulást. Kérdez és kérdez, és azokban a pillanatokban, amikor éppen nem mindentud (így, egybe), akkor nagyon sokat tanul. Játszásiból persze mindentudó. Tindenmudó.

read more »

Kerülj képbe

A bizalom-faktor

“Thanks for the vote of confidence! I appreciate it.” (1)

HBS meetupján végül nem adtam elő, bár ezt ígértem. Azért nem, mert helyette jót beszélgettünk, belekapva ezeregy témába, egymástól kérdezve, egymásnak ötleteket megfogalmazva. Én is a kérdések, ötletek nyomán mondtam el mindazt, ami belefért ebbe a laza, pezsgő szellemi környezetbe.

Emlékeztető egy cseppet se hivatalos, cseppet se megkomponált meetupról. Kulcsmondatok a résztvevőktől, háttérgondolatok tőlem.

“Valójában ott van a cégben a megoldás, csak nem hiszik el.”

Egy coach az ügyféllel való találkozás alatt legfeljebb az idő 30%-ában beszél, még jellemzőbb a 10% alatti idő. A tréner sem vesz igénybe többet, mint 50%, de volt már olyan tréningem, ahol ez az idő 15% alatt volt. A tanácsadó többet beszél, de előtte mindig nagyon sokat kérdez (ennek megértéséhez érdemes átfutni ezt a Mick Cope interjút). Mindhárom esetében gyanús, ha a segítő sokat beszél, vagy ha nem állít fel pontos diagnózist. Én tehát hallgattam, jegyzeteltem, és néha kérdésekre válaszoltam. De a kulcsmondatokat általában nem én mondtam ki.

“A legizgalmasabb mindig az eredmény, ami egy ilyen formálódó közegből kijön.”

Mondom az egyenleget: 3 óra alatt elhangzott fejenként átlagosan
– 1,5 probléma,
– 7 kérdés,
– 9 tanács, megoldási javaslat.

Ez körülbelül megfelel az átlagnak – nehéz felismerni a problémát, picit könnyebb kíváncsi kérdéseket feltenni, a legkönnyebb pedig megváltani – másokat. Magunkra értelmezve sokkal bonyolultabb a megoldást megtalálni, pedig általában ott van minden elem a kezünkben. Lehet, hogy egy külső ember segíthet? Ki legyen az?

“Hívtunk egy designert.”
“És mit vártok tőle?”
“Igazából semmit. Nem is design-problémánk van. Lehet, hogy egy jó coach kellene?!”

De kik is a segítők, azaz ki

– a coach (gyémántcsiszoló)
– a mentor (kertész)
– a tréner (építészmérnök)
– a tanácsadó (nyomdai kisiparos, puzzle-készítő)
– a facilitátor (puzzle-játszótárs vagy eladó egy szerszámboltban)
– a mediátor (oroszlánszelidítő)

Ha ebből még nem állt volna össze a rendszer, itt egy kis áttekintés:

“Akkor te megmondod, ha nem értesz valamihez? Igen?! És vannak visszatérő ügyfeleid?”

Az is kiderült, hogy mi a baj velünk, segítőkkel, és mi az ügyfél felelőssége. És a meetupon, az asztal körül ülők, mind potenciális ügyfelek, értették.

A legnagyobb kihívás ezekben a szakmákban, hogy az ügyfél olyasmiért fizet, ami belőle áll, amit főleg ő csinál, amiért főleg ő felel, amit ő fog végül befejezni. És a folyamat biztosan sikertelen lesz, ha az ügyfél ezt nem vállalja fel. Mivel is dolgozunk? Csak hozott anyaggal:

– problémával, kérdéssel, célokkal (csak az ügyfélével),
– személyiséggel (a sajátunkéval és az ügyfélével),
– tudással (a sajátunkéval és az ügyfélével),
– kölcsönös bizalommal (a sajátunkéval és az ügyfélével),
– kölcsönös feladatvállalással (a sajátunkéval és az ügyfélével).

Ezekhez jön még az ügyfélbe vetett hit – megérti, megteszi, amire szükség van -, és persze a hit, hogy a környezet mindezt majd lehetővé teszi. Bármelyik rész sérül, sikertelen lehet a projekt. Éppen ezért olyan nehéz ezeknek a szakmáknak a hatékonyságát vizsgálni.

Tanácsadók, coach-ok, trénerek – ha eléggé értenek ahhoz, amit csinálnak, őszinték az ügyfeleikkel. Kifizetődik.

“Ha rossz a kérdésfeltevés, hiába hatékony a válasz. Mehetek kétszázzal akármerre, ha a cél a másik irányban van. Akkor a hatékonyság csak ront a helyzeten…”

Mi a garancia tehát? Semmi. Egyik segítő se fog sikerdíjért dolgozni. A siker és a kudarc mindig közös. Minden folyamatot (egy speciális coachingmódszertantól eltekintve) érdemes tehát nagyon alapos diagnózissal kezdeni. Ez a munka egyik legkritikusabb része, de még így sem garantált a siker. Nélküle azonban szinte biztos a kudarc.

“Ez működik: a fika-faktor – amikor megmondod, és a bizalom-faktor – amikor elhiszem.”

Miért fizetsz mégis? A bizalom miatt, amit te, ügyfél érzel a segítő iránt. Az őszinteségébe, hozzáértésébe vetett hit az, ami miatt kifizeted a munkáját, annak ellenére, hogy az eredmény néha csak nagy sokára vagy egyáltalán nem jelentkezik.

Ezt megbecsüljük – a bizalom a mi legértékesebb termékünk, ráadásul az ügyfél gyártja… de minden esetben mi, segítők adjuk hozzá az alapanyagot. Könnyű elveszíteni. Megdolgozunk a sikerért.


(1) “Köszönet a bizalomért. Megbecsülöm.”


Kerülj képbe

Hackerek, végre!

Mi köze a hackereknek a sikeres üzleti gondolkodáshoz? Miért jó, hogy megjelent a nyílt gyerekhacker-kultúra? Mindjárt szétszedem a kérdést, és megvizsgálom… Az írás apropója a friss hír, hogy tízéves gyerekhacker adott elő a DefCon hackerkonferencián, iPhone- és Android-fejlesztők örömére.

Szétszerelni. Összevagdalni. Apróra törni, kaszabolni. Rést keresni vagy törni egyet. Az egészből pici részeket gyártani és megnézni, össze lehet-e újra rakni. Persze másképp. Fiúgyerekek társadalmilag elfogadottan, lánygyerekek szülők és más felnőttek némi hümmögése és fejingatása árán szerethetik.  Felnőttkorunkban is rajongunk érte, de ritkán valljuk be. Pedig szeretjük majomkorunk óta, és szereti fogjuk, amíg világ a világ és ember az ember. Keressük a hibát egymásban, a világban, akármiben. Ez lehet vicces. És néha, ha már bölcsebbek vagyunk, keressük a hibát magunkban is.

(kép webhelye)

Éppen ezért nem meglepő, hogy apránként, majd nagyobb lépésekkel megjelent a gyerekeket célzó hackerkultúra – oktatási céllal (blended learning tools, olé!), fejlesztői céllal, szórakoztatásképp. És a nagy hackerkonferenciákon van gyerekszekció. Miért is örülök ennek? Mert végre mi, felnőttek is bevalljuk, hogy a dolgok szétszerelése nem csak őrült és/vagy infantilis mérnökök kiváltsága, sőt.

A szétszerelés előre visz – nézzünk a dolgok mélyére, keressük a problémát, igen, legyünk problémacentrikusak. Sokan vallják, hogy a félig-üres-félig-teli pohárproblémájának egyetlen helyes megközelítése a pozitív szemlélet. Én vitatom. A pohár félig üres, és ez izgalmas. Használjuk ki a hibát, a hiányt, a másik figyelmetlenségét.Támogassuk gyerekeinket (is) abban, hogy problémát keressenek azonnali megoldás helyett.

Persze csalok, hiszen a hackerek többsége is valójában megoldást keres (például gyorsabb érési folyamatot a mobilja farmos játékában), de a fókusz mindenképpen a hiány megtalálása, kihasználása. És gyakran kiderül, hogy a hiány nem hiány, hanem valami másnak a jelenléte. A pohár üresnek látszó részében valójában levegő van. A kulcs a helyes kérdésfeltevés, a másfajta megközelítés, az új tudás megszerzése. Erre már lehet építeni.

És itt érek vissza az üzleti gondolkodáshoz: mit tesz egy termékfejlesztő, ha nem eddig kielégítetlen szükségletekre ad technológiai választ? Mi mást csinál egy piackutató, mint azt keresi, kinek és mi hiányzik? A versenytárselemzés nem más, mint célzott kérdésfeltevés, mire nem jöttek rá a már működő cégek. A coaching alapja a ki nem használt erőforrások felfedezése.

Üzletfejlesztők, tanácsadók, trénerek, coachok – hivatásos hackerek vagyunk. Úgy érzed, nincs problémád? Pedig nem ciki problémásnak lenni. Ha nincs problémád, az azt jelenti, hogy fejlődési lehetőségeid végére értél. Már nincs hely a poharadban, és sajnos cserélni sem lehet, ami benne van. Esetleg jövőbe látsz, és még azokra a problémákra is felkészültél, amik csak ezután következnek be. Még szerencse, hogy az ilyen eset ritka, mint a fehér holló.

Gyere, szétszedünk – tutira találunk valamit, ami lehetne még jobb.

Kerülj képbe

Az idő mint szubjektív tényező

Az emberiség egyik legnagyobb találmánya szerintem az idő. Azt hisszük, hogy tőlünk független, pedig dehogy. Számos olyan dolgot bekeretez, amit ezek nélkül a keretek nélkül nem nagyon tudna mérni, követni, értelmezni. Lehetővé teszi, hogy két fél egymással megállapodjon folyamatokban, eredményekben, megoldásokban. Értelmet nyer a mindjárt, a majd és a most. Megfogalmazható, mit is lehet elérni 100 perc, 100 óra vagy 100 nap alatt. Megoldást. Most.

Ágnes írt nemrég egy ismerősének e-mailt egy teljesen-nem-fontos kérdésben. Egy olyan kérdésben, ami ha egy fél évig marad megválaszolatlanul, akkor sincs semmi. Kapott is tőle választ 3-4 nappal (5368 perccel később (becsült érték)), ami úgy kezdődik, hogy ne haragudjon, amiért ilyen későn válaszol, csak éppen fesztiválon volt és nem látott emilt.

Az ismerős körülbelül 30 éves, Ágnes valamivel idősebb, mindketten az Y generáció tagjainak számítanak. Vagy mégsem?

Ágnesnek akkor lett vonalas telefonja otthon, amikor már nagykorú volt. Már volt otthon számítógép is (először egy ZX-Spektrum), de e-mail persze csak évekkel később, valamikor az önálló lakásba költözéssel egy időben született, csakúgy, mint mobiltelefon. Még mindig vannak olyan régi barátai, ismerősei, akiket papírra írt levéllel tud elérni, például, mert egy sivatag közepén laknak, e-mail vagy mobil nélkül. Ahhoz, hogy telefonáljanak, előbb el kell jutniuk egy másik faluba. Talán retrónak tűnik, de szerinte belefér a világba, ha valaki napokig vagy akár hetekig nem elérhető. Lehet, hogy magánélete van. Vagy csak éppen szeretne egyedül lenni. Amíg másoknak és neki ez nem okoz gondot, addig az ICT hiánya akár előny is lehet. Elavult személet :)

De mielőtt bárki azt gondolná, hogy elítélem a milleniumi generáció percre felosztott életét, bevallom, hogy élvezem is. Néhány perc alatt adhatok-vehetek, gyorsan megoszthatok néhány képet vagy gondolatot valakivel, sőt: vannak olyan innovatív megoldások, amiket már teljes egészében csak ez és az ezutáni nemzedékek tudnak kihasználni. Van például egy olyan önkéntesség-megoldás, amely ennek a generációnak a legmegfelelőbb. Ki gondolta volna, hogy az önkéntesség egyik legnagyobb gátját a technológiai és információs robbanás, no meg a globalizáció söpri el: ebédszünetben, néhány perc alatt is segíthetsz, csak technológia kérdése…

Konkrét célok megfogalmazásával nagyon messzire juthatsz, ha az időt nem kényszerű korlátnak, hanem ésszerű kapaszkodónak használod – 100 percet, 100 órát vagy 100 napot, egy adott eredmény elérésére koncentrálva. Mi kell ehhez? Eszközök, amivel az időt a lehető legjobban kihasználhatod, célok, és értékek.

Álljon itt egy előadás az általam nagyra becsült Philip Zimbardo-tól az időről és az időfelfogásról. A mű érdekessége, hogy nemcsak a témája, de a megfogalmazás módja (amely a Cognitive Media csodás megoldása) az Y generációnak lett kitalálva, amely tanulni is legtöbbször a percekben, másodpercekben mérhető online tartalmakon keresztül szokott.