Tag Archives: y generáció

Kerülj képbe

6 dolog, amit a Z-nek tudnia kell az X-ről

social-media-ageism-inbound-marketingSokszor, sokféleképpen olvassuk a sajtóban, milyen nehéz dolga van azoknak a 40+-os vezetőknek, akiknek 20-25 éves új munkatársakat kell irányítaniuk. Aláírjuk, nagyon nehéz. A világ lényegesen többet változott 1990 és 2010 között (amikor az Y és Z-generáció felnőtt), mint 1945 és 1990 között (amikor a BabyBoomers és az X érett be), és így ezek a generációk élettapasztalatukban, szemléletükben, világképükben meglepően különböznek. De mielőtt felmordulnál, hogy “megint egy öreg csóka, aki ki akar oktatni a munkakultúráról”, eláruljuk, most másról akarunk írni.

Általában nem írjuk ide, a blogba, hogy melyik Megoldás.Mostos kolléga ütötte a billentyűzetet. Most is csak azért tesszük, mert személyes élményekről lesz szó. Hogy lássátok: átéltük, értjük.

Hűvös Ágnes írása következik.

read more »

Kerülj képbe

5 lecke, amit ne tanulj meg

fuckitRégi mondás, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. Te, aki nemrég hagytad ott az egyetemet (lehet, hogy csak nyárra, mert folyt. köv.), egyelőre abba fogsz beleszaladni, hogy az iskolában megtanult dolgok egy igen jelentős része igenis az iskolának szólt. Vannak dolgok, amiket azért kellett megtanulnod, hogy képes legyél a szakmádat fejben felépíteni (pl. tudománytörténet), de soha nem fogod használni. És vannak dolgok, amiket veszettül begyakoroltál, most pedig itt az ideje, hogy megtanuld nem csinálni.

read more »

Kerülj képbe

Holnap biztosan elkezded? Az ötlet elakadásának 5 jele

forever_18Tegnap egy nagyszerű szakember, hazatérvén egy németországi konferenciáról, azt kérdezte tőlem: lehetséges, hogy Magyarországon nincs elég jó (üzleti) ötlet?

Ó, dehogynem. Rengeteg ötlet van. Van, aki már reggeli előtt 3 új vállalkozási ötlettel indít, van, aki két sör után köp a haverok arcába néhány nagyszerű bizniszt. Aztán állnak, bután, és egyikbe sem kezdenek bele. Soha. De bármikor belekezdhetnének.

Mi most segítünk elkezdeni. Mert megvalósítani már magatoknak kell.

read more »

Kerülj képbe

És mihez fogsz vele kezdeni?

billder_farhad_moshiriSzakdolgozatok leadva, vizsganaptárak megnyitva, évvégi hajtás megkezdve. Oké, már látszik az alagút vége: meglesz a diplomád, nyelvvizsgád, gyakorlati helyed, állásod. Hurrá. És mihez fogsz vele kezdeni?

Bill Deresiewitz  a The Nation rendszeres szerzője és a The New Republic külsős szerkesztője. Írását elkértük tőle – örömmel adta. Mert gondolatai nem csak a Harvard végzőseinek szólnak. Talán neked is, aki úgy érzed, még többre vagy képes. Talán neked is, aki kockára teszel sok mindent és úgy döntesz, vállalkozni kezdesz.

 

read more »

Kerülj képbe startup

Hol születnek a nagy emberek? (képes kutatási beszámoló)

Egy régi vicc szerint a riporter elmegy egy kis, eldugott faluba, és interjút készít a helyi lelkésszel a falu történetéről. Többek között megkérdezi: “Mondja, tisztelendő úr, születtek itt nagy emberek?” Mire a lelkész: “Nem hiszem. Tudja, uram, amikor én kereszteltem őket, még mindegyik egészen kicsi volt.”

Valahogy így vagyunk a startupperekkel is. A vörös fejjel üvöltő csecsemőből pont ugyanannyira lehet befektető, mint vállalkozó… Na de hogyan is?

(Fejér Péter kollégánk gyűjtése következik.)

read more »