Tag Archives: y generáció

Kerülj képbe

Hackerek, végre!

Mi köze a hackereknek a sikeres üzleti gondolkodáshoz? Miért jó, hogy megjelent a nyílt gyerekhacker-kultúra? Mindjárt szétszedem a kérdést, és megvizsgálom… Az írás apropója a friss hír, hogy tízéves gyerekhacker adott elő a DefCon hackerkonferencián, iPhone- és Android-fejlesztők örömére.

Szétszerelni. Összevagdalni. Apróra törni, kaszabolni. Rést keresni vagy törni egyet. Az egészből pici részeket gyártani és megnézni, össze lehet-e újra rakni. Persze másképp. Fiúgyerekek társadalmilag elfogadottan, lánygyerekek szülők és más felnőttek némi hümmögése és fejingatása árán szerethetik.  Felnőttkorunkban is rajongunk érte, de ritkán valljuk be. Pedig szeretjük majomkorunk óta, és szereti fogjuk, amíg világ a világ és ember az ember. Keressük a hibát egymásban, a világban, akármiben. Ez lehet vicces. És néha, ha már bölcsebbek vagyunk, keressük a hibát magunkban is.

(kép webhelye)

Éppen ezért nem meglepő, hogy apránként, majd nagyobb lépésekkel megjelent a gyerekeket célzó hackerkultúra – oktatási céllal (blended learning tools, olé!), fejlesztői céllal, szórakoztatásképp. És a nagy hackerkonferenciákon van gyerekszekció. Miért is örülök ennek? Mert végre mi, felnőttek is bevalljuk, hogy a dolgok szétszerelése nem csak őrült és/vagy infantilis mérnökök kiváltsága, sőt.

A szétszerelés előre visz – nézzünk a dolgok mélyére, keressük a problémát, igen, legyünk problémacentrikusak. Sokan vallják, hogy a félig-üres-félig-teli pohárproblémájának egyetlen helyes megközelítése a pozitív szemlélet. Én vitatom. A pohár félig üres, és ez izgalmas. Használjuk ki a hibát, a hiányt, a másik figyelmetlenségét.Támogassuk gyerekeinket (is) abban, hogy problémát keressenek azonnali megoldás helyett.

Persze csalok, hiszen a hackerek többsége is valójában megoldást keres (például gyorsabb érési folyamatot a mobilja farmos játékában), de a fókusz mindenképpen a hiány megtalálása, kihasználása. És gyakran kiderül, hogy a hiány nem hiány, hanem valami másnak a jelenléte. A pohár üresnek látszó részében valójában levegő van. A kulcs a helyes kérdésfeltevés, a másfajta megközelítés, az új tudás megszerzése. Erre már lehet építeni.

És itt érek vissza az üzleti gondolkodáshoz: mit tesz egy termékfejlesztő, ha nem eddig kielégítetlen szükségletekre ad technológiai választ? Mi mást csinál egy piackutató, mint azt keresi, kinek és mi hiányzik? A versenytárselemzés nem más, mint célzott kérdésfeltevés, mire nem jöttek rá a már működő cégek. A coaching alapja a ki nem használt erőforrások felfedezése.

Üzletfejlesztők, tanácsadók, trénerek, coachok – hivatásos hackerek vagyunk. Úgy érzed, nincs problémád? Pedig nem ciki problémásnak lenni. Ha nincs problémád, az azt jelenti, hogy fejlődési lehetőségeid végére értél. Már nincs hely a poharadban, és sajnos cserélni sem lehet, ami benne van. Esetleg jövőbe látsz, és még azokra a problémákra is felkészültél, amik csak ezután következnek be. Még szerencse, hogy az ilyen eset ritka, mint a fehér holló.

Gyere, szétszedünk – tutira találunk valamit, ami lehetne még jobb.

Kerülj képbe

Mindenki rejteget valamit

Ülök egy felsőoktatási e-learning-konferencián és (s)írok. Csak előttem van ICT-eszköz. Mindenki más gondosan elpakolta az okostelefonját, netbookját, laptopját, pedig biztos vagyok benne, hogy számos ilyen található a teremben. Előadóként jöttem, és a terveim között szerepelt, hogy előadásom részeként meghívom hallgatóimat egy közös szörfözésre. Erről a tervről le is tettem azonnal, amint az asztalokon végigtekintve észleltem a technológiai sivatagot. Itt ül számos egyetemi oktató és azon gondolkodnak, miért is kell itt üldögélniük. Az előadók pedig – mivel a teremben nincs wifi – online rendszerek snapshot-jait vetítik ki rettenetesebbnél rettenetesebb, digitálisan analfabéta slide-okon. Mindannyian, hallgatók és előadók őszintén vágynak arra, hogy visszatérhessenek laborjaikba, és ne kelljen tovább tanulniuk/tanítaniuk. Tipikus tanulócsoport, annyi különbséggel, hogy elég fegyelmezettek, és nem játszanak a mobiljukkal előadás alatt. Sajnos.

De miről is beszélünk? Pontosabban miről nem beszél ez a sok – amúgy nagyon okos, szakmáját szerető – tartalomfejlesztő?

Az e-learning nem egyenlő az oktatás során elhangzó tartalmak online vagy e-megfogalmazásával. Ha csak erről lenne ugyanis szó, akkor elveszne az egyéni tanulási ritmust és igényeket beépítő pedagógiai munka, és a konzervtartalmak hasznosulása tanulási szempontból siralmas lenne. Az e-learning tehát nem arra jó, hogy az oktató visszamehessen a laborba kutatni… Tény, hogy az e-learning előnye az erőforrás-hatékonyság (alig kell hozzá oktató, pénz és infrastruktúra), a rugalmas időkezelés és a dobozolható (földrajzi és időbeli távolságtól független) termék minden előnye.

De legfőbb előnye nem az oktató vagy gyártó oldalán jelentkezik. Akkor igazán jó, ha a hallgató oldalán megjelenik az ún. blended learning feltételrendszere, azaz a könnyen elérhető elektronikus tananyag mellé kiscsoportos tantermi helyzetek, személyre szabott (online) konzultációk, az egyéni előrehaladást figyelembe vevő feladatsorok és ütemezés, illetve az egyéni tanulási preferenciákat követő (zenét, szöveget, képet, millió kereszthivatkozást felajánló) tartalomstruktúra társul. Az információs társadalom pillanatok alatt kitermelte a valós e-learninget, hiszen az Y-generáció már minden kérdésével a netet böngészi első körben, és kapcsolatrendszereit is a neten működteti csoportokban vagy egyénileg. Iskolapéldája a nemformális tanulásnak, most már csak a pedagógiának kellene utolérnie a lehetőségek gyors növekedését.

Az üzleti potenciál adott: a hihetetlen olcsó (dobozos) tartalom mellé egyénre szabott, gyors és magas színvonalú oktatás társulhatna, amelynek prémiumszolgáltatáshoz méltó árat is lehetne szabni. Sok pici pénz mellé néhány nagy, valós szakmai kihívást jelentő, valóban hasznosuló darab. Ha valaki befektetői szemlélettel látna neki, és kidolgozná a technológiai és pedagógia kereteket, no meg persze a marketinget hozzá…

Ebben a teremben tehát mindenki rejteget valamit. Telefont, laptopot, nemtudást, hitetlenséget a saját témájával kapcsolatban, a befektetői szemlélet teljes hiányát. Sőt: tudok valakit, aki nagy harcot vív azért, hogy elrejtse a teremből kirohanás iránt érzett, egyre csillapíthatatlanabb vágyát…

És miközben vívom ezt a harcot (hoppá, elárultam magam), felébred a kíváncsiságom: olvasó, ha benned kérdés merül fel, ha választ vagy megoldást keresel, ha konkrét tanulási igény fogalmazódik meg benned, milyen eszköz jut eszedbe először?

Kerülj képbe

Az idő mint szubjektív tényező

Az emberiség egyik legnagyobb találmánya szerintem az idő. Azt hisszük, hogy tőlünk független, pedig dehogy. Számos olyan dolgot bekeretez, amit ezek nélkül a keretek nélkül nem nagyon tudna mérni, követni, értelmezni. Lehetővé teszi, hogy két fél egymással megállapodjon folyamatokban, eredményekben, megoldásokban. Értelmet nyer a mindjárt, a majd és a most. Megfogalmazható, mit is lehet elérni 100 perc, 100 óra vagy 100 nap alatt. Megoldást. Most.

Ágnes írt nemrég egy ismerősének e-mailt egy teljesen-nem-fontos kérdésben. Egy olyan kérdésben, ami ha egy fél évig marad megválaszolatlanul, akkor sincs semmi. Kapott is tőle választ 3-4 nappal (5368 perccel később (becsült érték)), ami úgy kezdődik, hogy ne haragudjon, amiért ilyen későn válaszol, csak éppen fesztiválon volt és nem látott emilt.

Az ismerős körülbelül 30 éves, Ágnes valamivel idősebb, mindketten az Y generáció tagjainak számítanak. Vagy mégsem?

Ágnesnek akkor lett vonalas telefonja otthon, amikor már nagykorú volt. Már volt otthon számítógép is (először egy ZX-Spektrum), de e-mail persze csak évekkel később, valamikor az önálló lakásba költözéssel egy időben született, csakúgy, mint mobiltelefon. Még mindig vannak olyan régi barátai, ismerősei, akiket papírra írt levéllel tud elérni, például, mert egy sivatag közepén laknak, e-mail vagy mobil nélkül. Ahhoz, hogy telefonáljanak, előbb el kell jutniuk egy másik faluba. Talán retrónak tűnik, de szerinte belefér a világba, ha valaki napokig vagy akár hetekig nem elérhető. Lehet, hogy magánélete van. Vagy csak éppen szeretne egyedül lenni. Amíg másoknak és neki ez nem okoz gondot, addig az ICT hiánya akár előny is lehet. Elavult személet :)

De mielőtt bárki azt gondolná, hogy elítélem a milleniumi generáció percre felosztott életét, bevallom, hogy élvezem is. Néhány perc alatt adhatok-vehetek, gyorsan megoszthatok néhány képet vagy gondolatot valakivel, sőt: vannak olyan innovatív megoldások, amiket már teljes egészében csak ez és az ezutáni nemzedékek tudnak kihasználni. Van például egy olyan önkéntesség-megoldás, amely ennek a generációnak a legmegfelelőbb. Ki gondolta volna, hogy az önkéntesség egyik legnagyobb gátját a technológiai és információs robbanás, no meg a globalizáció söpri el: ebédszünetben, néhány perc alatt is segíthetsz, csak technológia kérdése…

Konkrét célok megfogalmazásával nagyon messzire juthatsz, ha az időt nem kényszerű korlátnak, hanem ésszerű kapaszkodónak használod – 100 percet, 100 órát vagy 100 napot, egy adott eredmény elérésére koncentrálva. Mi kell ehhez? Eszközök, amivel az időt a lehető legjobban kihasználhatod, célok, és értékek.

Álljon itt egy előadás az általam nagyra becsült Philip Zimbardo-tól az időről és az időfelfogásról. A mű érdekessége, hogy nemcsak a témája, de a megfogalmazás módja (amely a Cognitive Media csodás megoldása) az Y generációnak lett kitalálva, amely tanulni is legtöbbször a percekben, másodpercekben mérhető online tartalmakon keresztül szokott.